Urbitális Majális a kreativitás és design jegyében - 2012.május 1-31.

sajtóanyag kivonat

Az egymással szövetkező nagyrészt civil nonprofit egyesületek közös célja, hogy vitalizálják Budapestet / Budapest (város) Régiót illetve az ország más – a programhoz csatlakozni kívánó - városait-, körzeteit. Közös céllal, közös víziónak megfelelően egy országos revitalizációs mozgalom championjaként, szellemi központjaként (spiritus rector) kívánnak hatni, összekapcsolva embereket, ideákat, szakértelmeket és partnereket, akik elkötelezettek abban, hogy vitálissá tegyék régiójukat, körzetüket, városukat, településüket, társadalmi-gazdasági és fizikai környezetünket.

Az együttműködő partnerek szorgalmazták, hogy kezdeményezésük mozgalommá fejlődjön. Ennek érdekében a PR publicitás mellett formatizált partnerséget létesítettek hasonló célból tevékenykedő cégek, szervezetek egymással. Így jött létre Főnix Szövetség néven azon szervezeti háttér, amely az idén az Urbitális Majális szervezését felvállalta. Közös akciókat szerveznek, melyben tudatosítják a célkitűzést és az elkötelezettséget egy erősebb közösségi, civil részvétel iránt, valamint Budapest, mint a kreativitás és design városa népszerűsítése érdekében. Az összefogásban részt vesz a Design Terminal, az Akvárium Klub, We Love Budapest, Urbanissimus Egyesület, Tourist Friendly Solutions, REevolutio Consulting és a Tematikus Utcák és Terek Szövetsége.

Az Urbitális Majális 2008-ban került először megrendezésre. Az elmúlt négy évben a főváros egyik legnépszerűbb közösségi eseményévé, civil ünnepévé, nagyvárosi fesztivállá, nőtte ki magát. Az egy hónapon át tartó majálison volt már utcai főzés egy tóparton, gerillakertészkedés egy pályaudvarnál, bolhapiac egy bérház udvarán, sportolás egy főtéren, táncelőadás egy aluljáróban, mosolykommandó, kiállítások, szakmai fórumok. Szóval minden, amit az ember csak el tud képzelni egy városról, hogy mi lehet „benne”, az az Urbitális alatt „előjön”.
A Urbitális Majális egy brandépítő városkommunikációs és marketing esemény, mely a város és az ország reputációjának építését szolgálja, miközben felhívja a nemzeti és nemzetközi piacok figyelmét Budapestre! A szervezők által biztosított „egy hang” a számos, kaleidoszkópszerűen sokszínű eseménykavalkádot, mint egy összetett eseménysorozatot ajánlja ki.
Az elmúlt négy évben évente több mint száz eseménynek biztosított keretet a rendezvény és évente több mint 150.000 látogatója volt a Majálisnak! Míg korábban a főváros szponzorálta a nagyszabású civil kezdeményezést, mint marketingrendezvényt, addig idén, az ötödik évben első alkalommal a rendezvény teljesen önerőből jön létre, nagyrészt a civilek összefogására és pályázatokra alapozva.

A rendezvénysorozat különlegessége, hogy ez egyben a civilek ünnepe is, hiszen maguk a résztvevők formálják: a sokszínűség, az ötletesség rajtuk múlik, az Urbanissimus Egyesület egy ernyőt nyújt hozzá. A városban élők, a kicsiktől a nagyokig mind-mind bekerülnek a vérkeringésbe, és hozzáadnak valami pluszt. Civil fesztiválsorozatunk fontos célja a tudatos városhasználat és a jó példák bemutatása, ezek népszerűsítése.
Az Urbitális Majálishoz kapcsolódó pályázat, program és kommunikáció mind-mind azt a gondolatot támogatják, amely az egyének és a kisebb-nagyobb közösségek által képviselt kultúrákat, gondolatokat, programokat, a „város lelkét” helyezik a középpontba.

Az Urbitális Majális tavaszi rendezvényfüzérének eseményei idén egy központi gondolat köré szerveződnek: Budapest jövőjének meghatározó hajtóereje, a kultúra, a kreativitás és innováció! Idén tehát a kreativitásé, a kultúráé és a design-né a főszerep, az eseménysorozat a kreatív és kulturális gazdaság fontosságára hívja fel a figyelmet.
Ugyan a kreatív ipar által előállított „termékek” export értéke jelenleg még alacsonynak mondható, presztízs értéke, ország- és város imázs építő ereje megkérdőjelezhetetlen. Szeretnénk, ha megnyílna a résztvevők számára a város sokféle kultúrája, etnikuma, az ezernyi egyedi szellemiség és kreatív érték, ami egész Európát jellemzi, Budapestet pedig egy egészen különleges módon.

A májusi rendezvénysorozat most is több mint 60 programot kínál Budapest legkülönbözőbb helyein. A kaleidoszkópszerűen összegyűjtött programokon keresztül májusban tehát megmutatkozik a kreatív város és az is, ami a felszín alatt van!
A kínálat pedig rendkívül széles: szakmai események, konferenciák, utcai performanszok, koncertek, szabadtéri majálisok, kiállítások várják az érdeklődőket egy hónapon át!

Urbitális Majális 2012. május 1- 31-ig, Budapest több helyszínén

2012-05-03