Civil Licit aukción a Király utcai épület

Cégünk szakmai és erkölcsi támogatását élvező Király utca és környékén került megrendezésre immár ötödik alkalommal a Civil Licit aukció. A Királyutca Desingutca Klaszter (KUDU) által licitre bocsátott A MI UTCÁNK – A MI BELSŐUDVARUNK című projekt az egyik jelentős telekommunikációs vállalat tetszését nyerte el idén.

A KUDU által felkínált program keretében a licitáló cég munkatársainak aktív és személyes részvételével szépül majd meg a Király utca 15. szám alatt található ház belső udvara a jövő évben. A civilek és a profitszféra ezen példaértékű összefogása nemcsak az épített környezet megőrzését és megszépítését célozza, hanem mindazon társadalmi-, gazdasági-, szociális- és környezeti előnyök felerősítését, melyek a projekt megvalósításának köszönhetően az adott területen tetten érhetők.
A Királyutca-Designutca Klaszter folyamatosan dolgozik azon, hogy különböző kreatív ötleteket és programokat hívjon életre annak érdekében, hogy a belváros egyik legkülönlegesebb utcájában erősítse az összefogást, valamint még vonzóbbá, érdekesebbé tegye azt a budapestiek és a turisták számára is.

2012-12-17